A vasúti közlekedésben korábban számos fajtájú fa raklapok használtak. 1961-ben az Európai Vasutak Szövetsége (UIC) megbízást adott egy közös raklaptípus szabványosítására. A feltalálók a svéd Gyllsjö Svensson testvérek voltak. Az Euro-raklap használatával a korábbi rakodási időtartamot sikerült leszorítani 90 %-kal. A szabványosítást követően az európai ipar nagy része átállt az euro-raklapok használatára teherautókkal, targoncákkal és a méretükhöz optimalizált magas állványos raktárakkal. A nemzeti szövetségek keretmegállapodásokat dolgoztak ki a raklapcserére vonatkozóan, amely szerint a szállítmányokat euro-raklapokon szállítják, és cserébe ugyanannyi euro-raklapot kapnak („raklap raklapért”). Az Euro-raklapokat az UIC ellenőrzi, és az egyesület gondoskodik a régi raklapok javításáról, illetve a forgalomból való eltávolításáról. A törött raklapok nem cserélhetők – meg kell javítani, vagy le kell selejtezni. Az Euro-raklapok sikerével számos olyan másolat került a piacra, amelyek gyenge minőségű fát használtak, amely könnyen töredezett és hajlamos a penészedésre. Így az EUR/EPAL védjegyeit birtokló UIC külön szabványügyi testületet hozott létre. Az EPAL (European Pallet Association) 1991-ben alakult, és az EUR és EPAL logót csak ennek a szervezetnek az engedélyesei használhatják. A legelterjedtebb raklaptípus a világon, becslések szerint 450-500 millió EUR-raklap van forgalomban.